Padlizsán krém és Uborka raita

Hozzávalók:

3 Padlizsán / közepes méretű /

100g Tahini / szezám paszta /

1 Citrom leve

3gerezd Fokhagyma / zúzott /

20g Oliva olaj

Kisebb csokor petrezselyem és koriander / finomra vágva /

Só, bors

A padlizsán krém, más néven baba ganoush elkészítése igen egyszerű. Pitához, naan kenyérhez szokták adni mártogatósként mint előétel, de sok kultúrában a főételek kiegészítője és mindig az asztalon van.

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Az egész padlizsánt grillezzük kb 20 percig, vagy gáztűzhelyen közvetlenül a láng fölött süssük / itt rövidebb ideig, 5 perc /. Nem baj, ha megég, mert ettől lesz füstös íze a krémnek és a héját is könnyebb eltávolítani. Utána rakjuk a padlizsánokat sütőtálcára és 20-30 percig süssük a sütőben, ameddig teljesen puha nem lesz. Hagyjuk kicsit kihűlni, majd távolítsuk el a héját. Ezután robotgépben keverjük össze a padlizsánt a többi hozzávalóval, de a petrezselymet és a koriandert csak a legvégén adjuk hozzá, külön. Nem baj, ha áll 1-2 éjszakát a hűtőben, tálalás előtt locsoljuk meg gazdagon oliva olajjal…..

Uborka raita hozzávalók:

1 uborka

400gr Görög joghurt

1gerezd fokhagyma / zúzott /

1g Római kömény

Só, fehér bors

3-4 g Menta levél / finomra vágva /

 

Pucoljuk meg az uborkát, majd távolítsuk el a magokat egy kanál segítségével és vágjuk fel apró kockára. A raita-hoz Görög joghurtra van szükség, különben túl híg lesz, ha esetleg nincsen, akkor sima joghurtot tegyünk konyharuhába, majd egy éjszakán át hagyjuk lecsepegni a hűtőben. Ezután keverjük hozzá az uborkát és a többi hozzávalót….

A receptek szerzője:

 

 

 

 

Kiss Ede

Four Seasons

Chef de Partie

 

Új Spa Ajándékutalvány elfogadó helyek!

Ametiszt Hotel Harkány

Az Ametiszt Hotel Harkány a város szívében, az Európa szerte ismert gyógyfürdőtől 250 m-re, egy csendes, nyugodt utcában található. Igényesen és korszerűen berendezett, többségében teraszos szállás. A hotel rendezett, színekben bővelkedő kertjével és az Ametiszt Hotel Étterem platánfás kerthelyiségével várja a kikapcsolódni vágyókat, Harkány iránt érdeklődőket A hotel közelében és Harkány gyógyfürdőjében a gyógy- és wellness szolgáltatások széles választéka található (masszázs, teniszpálya, sportpálya, szauna, pezsgőfürdő, gőzfürdő).

A szálloda *** kategóriájú, 23 kétágyas, 4 háromágyas korszerű szobáinak többsége teraszos. 2-2 szoba összenyitható, családi kétágyas szoba. A szobák parkettásak, fürdőszobát, TV-t, hűtőszekrényt, szobaszéfet, hajszárítót tartalmaznak. Az ablakok szúnyoghálósak. A teraszon teraszbútorok találhatóak.
A szálloda különlegessége a keleti fekvésű kertkapcsolatos szobák, melyekből egy lépésre a természetben érezheti magát. A szálloda szobák részben teraszosak, teraszbútorok biztosítottak.
A kerti nyugágyakat térítés nélkül használhatják a vendégek.

További információ és foglalás: http://www.spakereso.hu/wellnesshotel/Ametiszt-Hotel-Harkany

Best Western Janus Atrium Boutique Hotel & SPA****

Kicsi, családias, belvárosi  Boutique-Hotel, egyedi dizájn szobákkal, lakosztályokkal és sok wellness szolgáltatással.
„ A szálloda az első magyar „butikhotel”, amelyben minden szoba különbözik a többitől. Ez az új hotelkoncepció, amelynek lényege, hogy a vendég hangulatának, ízlésének megfelelő szobatípusok közül választhat, s akár minden nap más „világban” érezheti magát. „

A Best Western Janus Atrium Hotel a város szívében, a vasútállomástól 100 a strandtól 500 méterre, a régi fő utcán található.
Az épületegyüttes egy régi evangélikus imaház és egy hajdan-volt iskola összeépítésével jött létre. A terveket az egyik legismertebb magyar építész, – több templom és az 1992-es sevilla-i világkiállítás magyar pavilonjának tervezője, az állami díjas Makovecz Imre készítette.  Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az utca másik oldalán álló Evangélikus Templom tervezése is.

A szálloda alagsorában található a vendégek kedvence, a Janus Wellness Klub. Itt minden együtt van, ami az aktív pihenéshez és a relaxációhoz szükséges: uszoda, finn és  infra szauna, pezsgőfürdő, kondicionáló terem, szolárium és drink-bár.

Az épületben működik még a Janus Kávézó ahol kávé és tea specialitásokon kívül, salátákat, szendvicseket és saját készítésű süteményeket is fogyaszthatnak a vendégek.

További információ és foglalás: http://www.spakereso.hu/wellnesshotel/Best-Western-Janus-Boutique-Hotel-Spa-Siofok

 

10 jó indok hogy SPA-ba menj!

 

Mi a jó indok a nyaralásra, pihenésre?

Egészséges életmód, barátokkal, szeretteinkkel való gondtalan együttlét, kapcsolatépítés. Vagy pont az ellenkezője: elkerülni a mindennapokból és a parton feküdni naphosszat és süttetni a hasunk.

Mandala Day Spa

Nézzük mi a legjobb 10 indok, hogy spa-ba menjünk:

1.)   Légy egészséges!

Ha egészséges életmódot folytatsz, vagy arra szeretnél váltani, a legjobb választás egy vidéki Spa&Wellness szálloda mely nagyobb hangsúlyt fektet az egészséges életmódra, a rekrációra. Az ilyen szállodákban sokszor áll rendelkezésre orvos is, aki igen hasznos tanácsokkal tud ellátni, hogy a legjobb formába kerülj.  Ilyen kúrákat, és holisztikus kezeléseket ajánl a Hotel Caramell, mely távol van a város  zajától, nyugodt, csendes környezete kiválóan alkalmas a nagy sétákhoz, nyugodt pihenéshez.

2.)   Pihenj!

Ha csak szeretnél vízközelben lenni, néhány spa kezelést igénybe venni és egy könnyű, finom ebédet elfogyasztani valahol, akkor a legjobb választás egy Resort Spa, ahol napi jegy formájában válthatsz fürdő és szaunajegyet a fittness – wellness részlegbe, illetve bejelentkezhetsz masszázsra, vagy valamilyen kezelésre. Ilyen hely pl. a Ramada Resort Budapest, mely Budapest szélén csendesebb környezetben található.

3.)   Légy karcsú!

A mai szépségszalonok, day spa-k és spa hotelek számos alakformáló módszert ajánlanak azoknak, akik szeretnék kicsit formába hozni magukat. Létezik egy és több hetes program, mely kifejezetten a fogyókúrázók részére készül, és különféle arc-, testkezeléseket és edzésformákat tartalmaz, a megfelelő értrend mellett. Ha nincs időnk és lehetőségünk elutazni több hétre, hogy egy ilyen kúrán részt vegyünk, de igényünk lenne rá, akkor lehetőségünk van egy-egy day spa-ban is hasonló programokra. Ilyen pl. a Relax Day Spa.

4.)  Méregteleníts!

Manapság a környezetünkben rengeteg toxikus anyag található melynek köszönhetően szervezetünkben rengeteg felesleges méreganyag halmozódik fel, tartósított élelmiszereinkből, rovarirtókkal kezelt növényeinkből, klórozott ivóvizünkből, a szennyezett levegőből, valamint vegyipari, háztartási és kozmetikai készítményeinkből. Ezek a méreganyagok rendkívüli mértékben megnehezítik szervezetünk működését, ezért nem árt időnként méregteleníteni szervezetünk valamilyen tisztító kúrával vagy kezeléssel, esetleg a kettő kombinációjával.

Szinte mindegyik spa-ban található méregtelenítő testkezelés.

5.)   Kirándulj!

A kirándulás, gyalogtúrák igen népszerűek a vidéki spa és wellness szállodák körében, főleg amelyek nyugodt csendes környezetben helyezkednek el. Különböző csoportokkal barangolják be a vidéket, különböző intezitású edzések közben. Azért foglalás előtt vegyük számításba az időjárási viszonyokat is, a kedvezményes szezon és a kirándulás számára legmegfelelőbb idő nem feltétlenül egyeznek.

6.)   Hagyj fel a rossz szokásokkal!

Ha van olyan régi rossz szokásod (cigaretta, kávé) amiről nem tudsz lemondani, itt az ideje, hogy szembenézz vele és leküzd. 

7.)   Jógázz

A jóga egyre népszerűbb azok között, akik az egészséges életforma hívei. A jóga jótékony hatása, hogy növeli a testi erőnlétet, hajlékonyabbá tesz, növeli a kreativitást, betegségmegelőző hatása van, valamint relaxál, megnyugtat.

8.)   Táplálkozz helyesen

Az vagy amit megeszel. Tartja a mondás. Naponta igyunk legalább 2 l vizet, mert a folyadék segít a bevitt táplálék megfelelő feldolgozásában, fontos szerepe van az anyagcsere folyamatokban. Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, rostos ételeket. A rostok segítik az emésztést, fokozzák az anyagcserét, lassítják a szénhidrátok felszívódását. Kerüljük a lisztféléket, cukrokat, zsíros ételeket és természetsen a káros szenvedélyeket, melyek hátráltatnak céljaink elérésében (cigaretta, alkohol, túlzott kávéfogyasztás)

9.)   Ápold a kapcsolataid

Menj el barátnőddel egy spa napra! Számos spa kínál olyan csomagokat, amelyek több kezelést is tartalmaznak, mint manikűr, pedikűr, masszázs, kozmetika, akár fodrászat. Miközben megszépültök egy jó beszélgetésre is sort keríthettek a nyugodt környezet és a békés hangulat közepette.  Mélyítsd el kapcsolatod a pároddal és töltsetek el egy romantikus estét kettesben, gyertyafény és pezsgő társaságában. Tökéletes helyszínnek bizonyul effajta programokhoz a Spa Experirence New York Palace a Hotel Boscolóban, vagy a méltán híres Mandala Day Spa.

10.)  Selfness

Lehangolt vagy? Stresszes? Mindig rohansz? Itt az ideje, hogy egy kis időt szánj magadra, hogy visszatalálj önmagadhoz. Kényeztesd a tested különböző masszázsokkal, vagy arckezeléssel, csináltass manikűrt vagy új frizurát és meglátod a lelked is békére talál, kreativitásod megélénkül, és boldogabban látod a holnapot.

 

Wellness hétvége, wellness akció – Budapest Aquaworld

Csobbanj nálunk! – 3 = 4  – Aquaworld

A wellness hétvége erévényes:

Elő- és utószezon: 2010. szeptember 1. és 2010. december 28. között

Főszezon: 2010. április 1. és 2010. augusztus 31. között

(kivéve a húsvét és a Forma-1 időszakát)

86.000 Ft -tól

A csomagár a következő szolgáltatásokat tartalmazza:

  • 4 éjszaka szállás félpanziós ellátással,
  • korlátlan Aquaworld belépő a tartózkodás teljes időtartamára, kivéve a szaunavilág használatát,
  • a szálloda Oriental Spa-, Wellness- és Fitneszközpontjának korlátlan használata (relaxációs medence kerti kiúszó résszel, mandala-medence, szaunák, gőzkabinok, fitneszterem),
  • fürdőköpeny díjmentes biztosítása a tartózkodási idő alatt,
  • korlátlan internet-hozzáférés (Wi-Fi),
  • a szabadtéri parkoló díjmentes használata,
  • ingyenes buszjárat naponta a szálloda és a Hősök tere között.

Az élmények világa… mezítlábtól lakkcipőig…

Részletek –>>

További wellness hotelek, wellness hétvégéi –>>

Wellness akciók, Nyereményjáték

NYEREMÉNYJÁTÉK

Iratkozzon fel hírlevelünkre és/vagy foglaljon oldalunkon keresztül a Spa Experience -be és nyerjen páros spa élményt!

Nyeremény:
1 db ajándékutalvány, mely tartamazza az alábbi szolgáltatásokat:
Romantic & Relaxing Escape 2 fő részére a Spa Experience New York Palace-ba
A pároknak kialakított csomagunkban, kéz a kézben pihenve tölthetnek el nálunk néhány órát a teljes relaxálás és wellness jegyében. A kezelések egy, közös helyiségben történnek gyetyafényes, romantikus környezetben, ahol egy pezsgőre is a vendégeink lesznek!
A kezelés időtartama idejére, a szauna, gőzfürdő illetve relax helyiséget lezárjuk a kedves pár részére, hogy a zavartalan pihenésüket biztosítani tudjuk.
A játék 2010. június 1-től 2010. június 30-ig tart.
Sorsolás: 2010. július 1.
**
**
© 2010 Spa Wellness Világ - Wellness hotelek ajánlatai, Wellness hétvége minden mennyiségben.