Magnolia Day Spa

Csokoládé masszázs, avagy csokis kényeztetés tetőtől talpig

Az egész úgy kezdődött, hogy a lányom szerint „anyának csak egy lapot hozott a Jézuska”. Egy szép zöld borítékba rejtett lapocskát. Neki ez persze nem mondott semmit, maradt a saját verziójánál, én meg a karácsony után nekiültem megnézni, mit is tartogathat számomra ez a papírocska. Egy ajándékutalvány, ami szinte bármire beváltható, amire csak szeretném.

csokoládé masszázs

Ahova invitált a „Jézuska”, Magnolia Day Spa. Maga a day spa számomra nem mondott sokat, de a képek a helyről meggyőztek, hogy itt valami jó dolog fog velem történni. Majd elmélyedtem a rejtélyesnek hangzó kezelések tanulmányozásába. Nem volt könnyű a választás, de a csokoládé győzött, pontosabban a Maya istenek itala. A csokoládéval már sokszor volt dolgom, de hogy ne enni kelljen, hanem hogy azzal masszírozzanak, ez elsőre érdekesnek, majd egyre csábítóbban hangzott. Időpont egyeztetés, és indulás. Előtte még egyszer elolvastam, mi fog velem és a csokival történni a közösen töltött 70 perc alatt.

Érzéki törődés Quetzalcoatl csokoládéjával. Merüljön el a maya kultúra titkában, hogy megszabaduljon a mai kor stresszétől. Finom, langyos kényeztetés, 100% kakaótartalmú simogatás.
Az édes testradírozást követően langyos kakaóvajjal masszírozzuk be egész testét. A teljes kényeztetést szolgálja a háttérből hallható indián zene, a finoman langyos takaró és a csokipakolásos relaxálás alatt nyújtott csokoládékrémes arckezelés.

Nem volt kétségem, jó lesz ez, hisz egy kis kényeztetés időnként mindenkinek jár. Ahogy beléptem, kellemes illat fogadott. A hely gyönyörű, tiszta, mindenfele hangulatos fények és halk zene. Először egy puha fehér köntösbe kellett öltözni. Már ettől kényeztetve éreztem magam, hogy megszabadultam a hétköznapi ruháimtól. Pedig a java csak ezután jött.

Egy finom testradírral kezdődött, langyos törölközős lemosással folytatódott, majd a várva várt csokoládé következett. Csak feküdtem és éreztem, ahogy a kellemesen langyos csokoládé beborítja a lábam. De semmi illat. Ahogy kente feljebb a masszőr a csokoládét, úgy vált egyre erőteljesebbé a csoki illata. Van valami boldogsághormonra ható ereje, mert nem lehetett letörölni a vigyort az arcomról. Egyszerűen csak mosolyogni tudtam abban a csoki burokban. Úgy éreztem magam, mint egy csokitorta, akit épp gondosan bevonnak csokimázzal. Ahogy tetőtől talpig beborított a csokoládé, a kényeztetés még nem ért véget. Jött a csokis arcmasszázs. Teljes ellazulás isteni csoki illatban, közben olyan zene, mint amikor a Tűz óceánjában elengedik a végén a lovakat, hogy újra szabadon szaladhassanak. Számomra teljes volt az összhang. Az időérzékem persze cserbenhagyott, mert eltelt a 70 perc úgy, hogy fel se tűnt. Eddig csak maximum a szám széle volt csokis, most pedig mindenütt csupa barna voltam. Kaptam egyszer használatos papucsot, köntöst, amiben elbattyogtam fürödni. Két dologgal távoztam, egy csokoládés testápolóval, amit fürdés után kentem magamra, és egy kis darab csokoládéval, amit kóstolóba kaptam.

A masszázs hatása nem maradt el. Járok kozmetikushoz, aki 2-3 órás kezelés elteltével nagyon puha bababőrűvé varázsolja az arcom. Itt elég volt 70 perc, és nem csak az arcom, hanem az egész testem ilyen puha tapintású lett. Szó szerint kisimult a bőröm. Csudajó érzés volt. Ekkor vált számomra nyilvánvalóvá, hogy jó döntés volt a Maják italában bíznom. Aki olyan masszázsra vágyik, amivel jól átmozgatják, az ne ezt válassza. Van olyan is, de ez a kényeztetésről szól, a csokoládé tápláló és jótékony hatásairól.

Day Spa - Magnolia

Amint újra emberi kinézetem lett, körülnéztem egy kicsit, mert invitáltak egy kis teára és egy kis csemegézésre. Meg kell mondjam, csak úgy szippantott magával a hely. Vágyott rá az egész testem, hogy még maradjak, leüljek, igyak egy finom teát, és élvezzem a hely hangulatát. De sajna csak 70 percre terveztem, így fájó szívvel, de mennem kellett. Legközelebb, mert biztos lesz legközelebb, dupla időt szánok magamra, mert itt nem kell semmi mással foglalkozni, csak élvezni, ahogy a nyugalom, a harmónia végigjárja testem-lelkem.

A Parlament szomszédságában egy olyan nyugalom szigetét alakítottak ki, amit se a képek nem adnak vissza 100%-ban, se az én írásom nem adhat vissza. Végezetül csak annyit mondhatok, ide el kell menni és hagyni, hogy elvarázsoljanak.

Tagged with:
 

Lábfürdő

A lábfürdő lazít és ápol is egyben. Vegyen meleg lábfürdőt ( a víz legyen 30-33 fokos), mert serkenti a keringést.

Wellness lábfürdő:

  •  Töltsön egy lavorba meleg vizet.
  • Tegyen bele a vízbe 10 csepp citromolajat, 10 csepp levendulaolajat és 3 evőkanál tejszínt.
  • Tetejére szórjon rózsa vagy más virágszirmot.
  • Legalább 15 percig áztassa lábát a fürdővízben. Nagyszerűen frissít és puhítja a bőrt.
  • Végül törölje szárazra lábát egy törülközővel.

Gyógynövényes lábfürdő:

  • Túlerőltetett és duzzadt lábra.
  •  Töltsön egy lavorba meleg vizet.
  • Tegyen a vízbe fél csésze borsmentalevelet, fél csésze kamillavirágot és fél csésze levendulavirágot. Ez csillapítja a duzzanatokat és megnyugtatja a bőrt.
  • Áztassa lábát legalább 15 percig.
  • Végül törölje szárazra egy törülközővel.

 

Forrás: Wellness Otthon

 

Avokádó peeling

Az avokádó a babérfélék családjába tartozó, örökzöld fának a termése, származási helye Közép-Amerika.

Ez a peeling a száraz, érzékeny bőrtípusra alkalmas. Az avokádó értékes olajokkal látja el és hidratálja is a bőrt. Az olívaolaj nyugtató és erősítő, a méz pedig hidratáló hatású.

  1. Hámozzunk meg egy érett avokádót, a magját távolítsuk el, és villával nyomkodjuk szét a gyümölcshúst.
  2. Adjunk hozzá 1 evőkanál folyékony mézet, 1 evőkanál hamamelisvizet (gyógyszertárban kapható), egy kis citromlevelet és 3 evőkanál olívaolajat. Addig keverjük, míg sima pasztát kapunk.
  3. Egy ecsettel kenjük fel a pasztát bőségesen az arcunkra, nyakunkra és a dekoltázsra, a szem és az ajkak környékét hagyjuk ki.
  4. Kb. 10 percig hagyjuk hatni a peelinget, majd bő langyos vízzel öblítsük le.

A peeling a bőr mélyebb rétegeit is kitisztítja, ugyanakkor viszont érkényebb lesz, és jobban igényli az ápolást. Utána tegyen fel extra adagot azokból az arcápoló szerekből, amelyeket egyébként is használ.

A peeling emellett nagyszerűen előkészíti a bőrt a maszkra vagy egy pakolásra is. Nemcsak tiszta lesz, hanem fogékonyabb a hatóanyagokra is.

Nemcsak külsőleg de belsőleg is nagyon jó hatással van a magas vérnyomásra, az érelmeszesedésre és a gyomorbántalmakra. Mivel kicsi a savtartalma, elősegíti a lúgosítást. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet, ugyanakkor jótékony hatással van az ízületi fájdalmakra is (külsőleg). Az avokádó gyümölcsét fogyaszthatjuk krémként pirítóson, vagy salátába felkockázva, de valószínűleg mindenki ismeri a legelterjedtebb változatát a guacamole szószt, mely leginkább a mexikói konyhában közkedvelt.

(forrás: “Wellness otthon”)
 

Arcmasszázs

Az arcmasszázs csodákat tesz. Ellazítja az arcizmokat, vonásaink lágyabbak lesznek. A nyirokkeringés felélénkül. Az esetleges duzzanatok elmúlnak, az arc kontúrja határozottabbá válik. A masszázs jót tesz a bőrnek is, mert serkenti a keringést, színe rózsás és üde lesz. A rendszeres arcmasszázs még a ráncokat is kisimítja, a bőr hosszabb ideig megőrzi fiatalságát és szépségét.

Homlok: Mindkét mutató- és középső ujját helyezze a homlok közepére, a hajtő és a szemöldök közé. Középről kifelé haladva kis, körkörös mozdulatokkal maszírozza át homlokát, és fejezze be lágy, körkörös mozdulatokkal a halántékánál. (Itt csak nagyon enyhe nyomást fejtsen ki, mert ez a rész nagyon érzékeny!)

Arc: Tegye az arcára mindkét mutató- és középső ujját, majd maszírozza át lágy, körkörös mozdulatokkal. Kezdje az arc alsó, belső részén, és haladjon egyenletesen felfelé és kifelé.

Orr: Tegye mindkét gyűrűs- és mutatóujját az orrcsontra, majd simítson kifelé az orrcimpán át a fül irányába. Ismételje meg többször ezt a mozdulatot.

Szem: Tegye mindkét hüvelykujját az orrgyökhöz, a két szem közé és simítsa végig többször a külső szemzugig terjedő részt a szemöldökön át, mindig belülről kifelé haladva. Ezután tegye középső ujját a belső szemzughoz, és simítsa végig többször a szem alatti részt a külső szemzugig. Itt nagyon érzékeny a bőr ezért az arcnak ezen a részén csak nagyon enyhe nyomást fejtsen ki.

Száj: Helyezze mindkét középső ujját a felső, gyűrűsujjakat pedig az alsó ajak közepére. Ezután vezesse végig ujjait egyszerre a szájzugig. Ismételje meg ezt a simító mozdulatot legalább 10-szer.

Áll: Kézháttal simíson végig az állán- kezdje jobb kézzel a bal fülétől a jobb fülig, majd fordítva.

Nyak: Mindkét tenyerével felváltva végezzen simító mozdulatokat a dekoltázstól felfelé haladva az állig.

Lazítás: Végezetül helyezze a tenyerét a szemére és lazítson.

(idézet a Wellness Otthon c. könyvből)

Annak, aki viszont szívesebben relaxálna profik kezei alatt, íme néhány ajánlat:

Jázmin Day Spa (http://www.spakereso.hu/dayspa/jazmin-day-spa-szepsegszalon)

arc-, nyak-, dekoltázs masszázs: 4500 Ft

Mandala Day Spa (http://www.spakereso.hu/dayspa/mandala-day-spa)

arc shiatsu masszázs 30 perc: 7000 Ft

arc shiatsu masszázs 45 perc: 9000 Ft

Relax Day Spa (http://www.spakereso.hu/dayspa/relax-spa)

arc- és dekoltázs kezelés: 8500 Ft

Spa Experience Sensory Space (http://www.spakereso.hu/hotelspa/spa-experience-sensory-space)

thai arcmasszázs 30 perc: 9000 Ft

up firming 30 perc: 12700 Ft

Oriental Spa (http://www.spakereso.hu/hotelspa/aquaworld)

arc-, nyak-, dekoltázs masszázs 30 perc: 5900 Ft

 

Mit jelent a wellness?

Elszenderedni egy gyengéd masszázs alatt, kellemes dallamokat hallgatva jógázás közben teljesen ellazulni, vagy puha fürdőköpenybe burkolózva friss, egzotikus gyümölcsökből készült koktélt iszogatni – ilyen és ehhez hasonló jelenetekre gondolunk, ha a “wellness”-ről esik szó. Ez a fogalom, amely már jó ideje közszájon forog, az 1960-as években keletkezett a “wellbeing” (jólét, kényelem) és a fitness (kondíció, erőnlét) összevonásából. A fogalom eredetileg a test, a szellem és a lélek harmóniájának létrehozását jelentette kíméletes és jótékony hatású mozgással.

Mi a wellness?

Időközben számos más módszert is ide soroltak, amelyek elősegítik a lazítást, növelik a jó közérzetet, és jótékony hatással vannak az emberre. Azok mellett a módszerek mellett, amelyek fitté tesznek és formában tartanak, különböző lazítási technikákat, a szépségápolást és a tudatos táplálkozást is felhasználjuk a kiegyensúlyozottság és a harmónia megteremtésére.

Mindig az a lényeg, hogy szakítsunk egy kis időt magunkra a hétköznapokban, hagyjuk végre magunk mögött a stresszt és a feszültséget, csak magunkkal törődjünk, kényeztessük magunkat, töltekezzünk fel új energiákkal, és érezzük jól magunkat.

Az egyensúly megteremtése

Aki megtalálja az egyensúlyt a hétköznapokban és törekszik arra, hogy megteremtse a test és a lélek harmóniáját az nemcsak az egészségéért tesz valamit, hanem javítja életminőségét és fokozza az életörömét is. Ezért a wellness majdhogynem kötelező program a különösen stresszes és teljesítményorientált emberek számára, nekik ugyanis különösen nagy szükségük van arra, hogy újra megtalálják a belső egyensúlyt. Így könnyebben meg tudnak birkózni a megerőltetőbb időszakokkal, anélkül, hogy esetleg még egészségüket is kockáztatnák.

Sokrétű kínálat

A wellnesstermékek virágzó piaca pontosan ezt a szükségletet célozza meg: tusfürdő, zokni, lekvár – mostanában az az érzésünk, hogy majdnem minden jó közérzetet kecsegtet. De a wellness módszerek majdhogynem átláthatatlan kínálata is ezt az igényt igyekszik kielégíteni: az ajurvedától és a Thalasso-terápiától a reikin és a Bach-virágterápián át a Lomi-lomiig (alkarral végzett olajos masszázs) és a gyógynövényes szaunáig rengeteg hagyományos és modern módszert kínálnak a jó közérzet növelésére. Mindenki talál ízlésének és alkatának megfelelőt. Azt ne firtassuk, hogy ezek a wellnesstermékek valóban azt nyújtják-e, amit ígérnek. Az viszont tény, hogy a legtöbb wellnessmódszert alkalmazzák spakban (a latin sanum per aqua jelentése: egészség a víz által, így nevezik pl. a nagyobb szállodákban a wellness-, fitness-, és fürdőrészleget) szépségfarmokon vagy egy wellness-üdülés alatt. És, sajnos, általában elég mélyen kell a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy ilyen környezetben regenerálódhassunk és lazíthassunk. Ezért sokan wellness alatt olyan drága, kivételes állapotot értenek, melyet csak ritkán engedhetünk meg magunknak.

részlet a “Wellness otthon” c. könyvből

 

10 jó indok hogy SPA-ba menj!

 

Mi a jó indok a nyaralásra, pihenésre?

Egészséges életmód, barátokkal, szeretteinkkel való gondtalan együttlét, kapcsolatépítés. Vagy pont az ellenkezője: elkerülni a mindennapokból és a parton feküdni naphosszat és süttetni a hasunk.

Mandala Day Spa

Nézzük mi a legjobb 10 indok, hogy spa-ba menjünk:

1.)   Légy egészséges!

Ha egészséges életmódot folytatsz, vagy arra szeretnél váltani, a legjobb választás egy vidéki Spa&Wellness szálloda mely nagyobb hangsúlyt fektet az egészséges életmódra, a rekrációra. Az ilyen szállodákban sokszor áll rendelkezésre orvos is, aki igen hasznos tanácsokkal tud ellátni, hogy a legjobb formába kerülj.  Ilyen kúrákat, és holisztikus kezeléseket ajánl a Hotel Caramell, mely távol van a város  zajától, nyugodt, csendes környezete kiválóan alkalmas a nagy sétákhoz, nyugodt pihenéshez.

2.)   Pihenj!

Ha csak szeretnél vízközelben lenni, néhány spa kezelést igénybe venni és egy könnyű, finom ebédet elfogyasztani valahol, akkor a legjobb választás egy Resort Spa, ahol napi jegy formájában válthatsz fürdő és szaunajegyet a fittness – wellness részlegbe, illetve bejelentkezhetsz masszázsra, vagy valamilyen kezelésre. Ilyen hely pl. a Ramada Resort Budapest, mely Budapest szélén csendesebb környezetben található.

3.)   Légy karcsú!

A mai szépségszalonok, day spa-k és spa hotelek számos alakformáló módszert ajánlanak azoknak, akik szeretnék kicsit formába hozni magukat. Létezik egy és több hetes program, mely kifejezetten a fogyókúrázók részére készül, és különféle arc-, testkezeléseket és edzésformákat tartalmaz, a megfelelő értrend mellett. Ha nincs időnk és lehetőségünk elutazni több hétre, hogy egy ilyen kúrán részt vegyünk, de igényünk lenne rá, akkor lehetőségünk van egy-egy day spa-ban is hasonló programokra. Ilyen pl. a Relax Day Spa.

4.)  Méregteleníts!

Manapság a környezetünkben rengeteg toxikus anyag található melynek köszönhetően szervezetünkben rengeteg felesleges méreganyag halmozódik fel, tartósított élelmiszereinkből, rovarirtókkal kezelt növényeinkből, klórozott ivóvizünkből, a szennyezett levegőből, valamint vegyipari, háztartási és kozmetikai készítményeinkből. Ezek a méreganyagok rendkívüli mértékben megnehezítik szervezetünk működését, ezért nem árt időnként méregteleníteni szervezetünk valamilyen tisztító kúrával vagy kezeléssel, esetleg a kettő kombinációjával.

Szinte mindegyik spa-ban található méregtelenítő testkezelés.

5.)   Kirándulj!

A kirándulás, gyalogtúrák igen népszerűek a vidéki spa és wellness szállodák körében, főleg amelyek nyugodt csendes környezetben helyezkednek el. Különböző csoportokkal barangolják be a vidéket, különböző intezitású edzések közben. Azért foglalás előtt vegyük számításba az időjárási viszonyokat is, a kedvezményes szezon és a kirándulás számára legmegfelelőbb idő nem feltétlenül egyeznek.

6.)   Hagyj fel a rossz szokásokkal!

Ha van olyan régi rossz szokásod (cigaretta, kávé) amiről nem tudsz lemondani, itt az ideje, hogy szembenézz vele és leküzd. 

7.)   Jógázz

A jóga egyre népszerűbb azok között, akik az egészséges életforma hívei. A jóga jótékony hatása, hogy növeli a testi erőnlétet, hajlékonyabbá tesz, növeli a kreativitást, betegségmegelőző hatása van, valamint relaxál, megnyugtat.

8.)   Táplálkozz helyesen

Az vagy amit megeszel. Tartja a mondás. Naponta igyunk legalább 2 l vizet, mert a folyadék segít a bevitt táplálék megfelelő feldolgozásában, fontos szerepe van az anyagcsere folyamatokban. Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, rostos ételeket. A rostok segítik az emésztést, fokozzák az anyagcserét, lassítják a szénhidrátok felszívódását. Kerüljük a lisztféléket, cukrokat, zsíros ételeket és természetsen a káros szenvedélyeket, melyek hátráltatnak céljaink elérésében (cigaretta, alkohol, túlzott kávéfogyasztás)

9.)   Ápold a kapcsolataid

Menj el barátnőddel egy spa napra! Számos spa kínál olyan csomagokat, amelyek több kezelést is tartalmaznak, mint manikűr, pedikűr, masszázs, kozmetika, akár fodrászat. Miközben megszépültök egy jó beszélgetésre is sort keríthettek a nyugodt környezet és a békés hangulat közepette.  Mélyítsd el kapcsolatod a pároddal és töltsetek el egy romantikus estét kettesben, gyertyafény és pezsgő társaságában. Tökéletes helyszínnek bizonyul effajta programokhoz a Spa Experirence New York Palace a Hotel Boscolóban, vagy a méltán híres Mandala Day Spa.

10.)  Selfness

Lehangolt vagy? Stresszes? Mindig rohansz? Itt az ideje, hogy egy kis időt szánj magadra, hogy visszatalálj önmagadhoz. Kényeztesd a tested különböző masszázsokkal, vagy arckezeléssel, csináltass manikűrt vagy új frizurát és meglátod a lelked is békére talál, kreativitásod megélénkül, és boldogabban látod a holnapot.

 
© 2010 Spa Wellness Világ - Wellness hotelek ajánlatai, Wellness hétvége minden mennyiségben.