Miért pont a wellness?

Rohanó életünkben a wellness olyan rekreációs szerepet tölthet be, mely nem csupán magába foglalja az aktív pihenés különféle formáit, de testi-lelki egyensúlyunk megőrzésében, önmagunk kényeztetésében is hasznos segítség lehet. Ezen kívül remek alternatívaként szolgál szabadidőnk hasznos eltöltésére, akár egyénileg, akár egy közös családi program keretében.

 Vendégeink a különféle wellness szolgáltatások igénybevételével levezethetik a mindennapi stresszt, testileg-lelkileg feltöltődnek, felfrissülnek, így újult erővel folytathatják megszokott életvitelüket.

 A különféle wellness programok minden korosztálynak ajánlhatóak, egyaránt jót tesz a fiatal, még fejlődésben lévő, illetve az időskori testnek és személyiségnek is. Egyelőre leginkább az aktív, dolgozó középkorúak élnek ezzel a feltöltődési lehetőséggel.

 A lehetőségek tárháza hazánkban is egyre jobban bővül. A wellness szolgáltatások igénybe vehetők különböző wellness központokban, gyógyfürdőkben, szállodákban, ezekről a későbbiekben részletesebb információval szolgálok.

A cikk szerzője:

Poczik Zoltán

fitness edző

Bookmark and Share
 

Házunk specialitása: Mákos guba citromos karamell öntettel

Hozzávalók:

10 főre:

  • 15 db száraz kifli
  • 1 liter tej
  • 25 dkg kristály cukor
  • 1 rúd vanília
  • 1 db citrom héja reszelve illetve
  • 4 db citrom leve
  • 0,8 liter RAMA főzőtejszín
  • 10 dkg durvára darált mák
  • 5 dkg porcukor
  • 2 dkg vaj

Elkészítés:

A kifliket felkarikázzuk, közben a tejet feltesszük forralni. 10 dkg kristálycukorral és a vanília rúddal (amit hosszában félbevágunk, és a magját vékony pengéjű késsel kifejtjük belőle, ez belekerül a tejbe). Ha a tej felforrt, beledobjuk a citrom reszelt héját, majd levesszük a tűzhelyről.

A kifliket egy szűrőedénybe tesszük, amit beleállítunk egy tálba, és leöntjük a tejjel. Ha lecsepegett, a szűrőedényt a tejes lábasba tesszük, és a maradék tejet ráöntjük a kiflikre. Ezt a műveletet ismételjük, míg el nem fogy a tej.

Ha végeztünk, összekeverjük a mákkal és a porcukorral. Egy tűzálló tálat vékonyan kivajazunk, ebbe tesszük a mákos gubát, és 160 fokos sütőben 15 percig sütjük.

Eközben elkészítjük a citromos karamell öntetet. Egy lábosba feltesszük a maradék kristálycukrot karamellizálni.

Ha szép aranysárga a cukor, felöntjük a tejszínnel és felforraljuk. Ízesítjük a citromok kifacsart levével,

és addig forraljuk, amíg a cukor a lábasban el nem olvad. Fagylaltos kanállal kis gombócokat teszünk a tányérra, amit leöntünk az öntettel. Jó étvágyat!

Tipp: Azért kell RAMA főzőtejszínt használni, mert a savas környezetben semlegesen viselkedik,

tehát ha én a tejszínbe beleöntöm a citromlevet, nem csapja ki, vagyis nem lesz ikrás az öntetem.

A recept szerzője:

Kovács Bálint

Hotel Caramell****

Chef

Bookmark and Share
 

Hideg kovászos uborka leves, friss kaporral, kaviárral

Hozzávalók 4 személyre:

  • kígyóuborka: 2db kb. 0,8 kg
  • joghurt: 0,3 kg
  • tejszín: 0,1 l
  • kovászos uborka lé: 0,2 l
  • friss kapor: 1 csomag
  • fél citrom
  • kaviár /én lazac kaviárt ajánlok, de olcsóbb halikra is jó/: 8 teáskanál
  • retekcsíra vagy vékonyan szeletelt retek
  • tengeri só ízlés szerint
  • frissen őrölt bors
  • koktélparadicsom: 4db cikkekre vágva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elkészítés:

A kígyóuborkát megpucoljuk, kimagozzuk majd leturmixoljuk. Hozzáadjuk a sót, joghurtot, citrom levét, tejszínt és a kovászos uborka levét, majd további egy percig turmixoljuk.

Kaprot finomra vágjuk és a leveshez keverjük.

Tálalás:

Mélytányérba szedjük a levest. Először a retekcsírával megszórjuk, majd a csírákra helyezünk két teáskanál kaviárt és a koktélparadicsom cikkeket. Néhány pötty jó minőségű olívaolajjal és kaporlevelekkel díszítjük. A legvégén frissen őrölt borssal meghintjük.

 A recept szerzője:

Bodócs László

Chef

Hotel Aqualrell **** – Cegléd

Bookmark and Share
 

Gnudi

Hozzávalók:

250g Ricotta

50g Parmezán sajt  / reszelt /

60g Maizena  / kukorica keményítő /

30g Semolina liszt  / grízes liszt /

50g Fehérje

Só, fehér bors, oliva olaj

100 gr Vaj  / felkockázva /

Néhány levél friss zsálya

 

 Gnudi…. az az ricotta-s gnocchi elkészítése nem túl bonyolult, de a tésztát pihentetni kell, mielőtt kiszaggatnánk. Akkor sikerült jól, ha könnyű és krémes a főzés után, akiknek bejön a gnocchi azok ezt is szeretni fogják.

A ricotta-t tegyük szűrőruhába, majd egy szűrőbe és hagyjuk lecsepegni a hűtőben pár órát, vagy ha nincsen időnk, akkor ”csavarjuk” ki egy picit. A lisztet és a keményítőt szitáljuk át.

A ricotta-t keverjük össze a tojásfehérjével, majd adjuk hozzá a száraz hozzávalókat és ízesítsük sóval, fehér borssal. Takarjuk le a tésztát fóliával és tegyük a hűtőbe egy órára.

Mialatt kiszaggatjuk a gnudit egy edényben forraljunk fel vizet… a tésztából olajos kézzel formázzunk kis gombócokat / 6-7 gramm /, majd ”sodorjuk” meg a tenyerünkben, hogy  hosszúkás formát kapjanak. A főzési ideje kb 3-4 perc…. de óvatosan főzzük, csak gyöngyöző vízben.

Mialatt megfőnek a gnudik, készítsünk zsályás vajat hozzá. Hevítsünk fel egy kis vizet egy serpenyőben és adjuk hozzá a felkockázott vajat apránként majd a zsályát, 1 percig lassan forraljuk. A kifőtt gnudikat forgassuk meg a vajban és adjunk hozzá egy kevés reszelt parmezánt is.

Természetesen sok változata van… ki, hogy szereti akár paradicsom szósszal, vagy spenóttal is nagyon finom.

A recept szerzője:

Kiss Ede

Four Seasons

Chef de Partie

Bookmark and Share
 

Algologie a SpaKeresőn

Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy Spa&Wellness ajándékutalványainkat hamarosan termékekre is be lehet váltani az Algologie France-nak köszönhetően.

Az Algologie több mint 10 termékcsaládból álló sorozatot kínál, amelyek egyesítik az örömöt és hatékonyságot az igénybevevő számára.  A gyengéd hatékonysággal bíró termékekben található tengeri alkotóelemek a növényi alkotóelemmel összhangban fejtik ki hatásukat a bőrre.

Tudta-e, hogy

  • Az Algologie a tenger szülötte? Ősi erejét a legkiválóbb minőségú algák és királytiszta tengervíz fantasztikus kombinációja adja. Felfedezve  a tengerből nyert hosszantartó szépség titkát, alga és gyógynövény alapú készítmények egész sorával, arc- és testápolási, speciális arc- és testkezelési programjaival, étrend-kiegészítőivel képzett szakembereink segítségével biztosítjuk a természetes szépséget.
  • legtöbbet emlegetett szépséghibákat és betegségeket okozó probléma a sav-bázis egyensúly felborulása?
  • a tengeri algák speciális védelmi mechanizmussal rendelkeznek, amellyel képesek megvédeni magukat az UV-sugárzástól?
  • hűvös, szeles, nedves idő után nemcsak az arc és a test bőre igényel extra figyelmet, hanem a kézfej és téli időben a bezárt lábfej, talp is?
  • a legújabb kutatások eredményeképpen az Algologie kifejlesztett egy új Algahidratáló sűrítményt, amely 30 ml-es kiszerelésben (limitált szériában) kapható?
  • az Algologie termékeiben 18 féle alga többi mint 60 féle kombinációja található meg?
Bookmark and Share
 

Hogyan díszítsük az utalványunk?

Hogyan díszítsük az utalványunk?

Oldalunkon keresztül lehetőségük van olyan Spa és wellness ajándékutalványok vásárlására, amelyek összegszerűek vagy szolgáltatás alapúak, és több wellness szállodában vagy day spa-ban felhasználhatóak az országon belül.

Íme néhány ötlet, hogy hogyan díszítheti az utalványát az, aki emailben rendeli meg!

  1. 1.      lépés

Az emailben megküldött utalványt nyomtassa ki.  Nyomtatás előtt győződjön meg róla, hogy a nyomtatóba milyen papír van ( lehet színes papírra is nyomtatni pl. ) illetve állítsa be a nyomtatási minőséget a maximumra (nyomtatás, tulajdonságok, felbontás nagy)

 

  1. 2.      lépés

  Vágjuk körbe az utalványt a külső keret mentén óvatosan. Vigyázzunk, hogy ne vágjunk bele az utalványba.

 

  1. 3.      lépés

Vegyünk egy borítónak megfelelő díszes, keményebb papírt. Mi egy bordázott mintájú vaj színű kartonpapírt választottunk. Ragasztóval kenjük be a kartonpaprít, majd egy ecsettel kenjük el a ragasztót, hogy egyenletesen érje mindenhol a papírt. Ezután ragasszuk rá kinyomtatott és körbevágott utalványunk.

 

  1. 4.      lépés

Hajtsuk be az utalványt a közepénél, a keret mentén. Így egy kinyitható képeslap szerű utalványt kapunk!

 

  1. 5.      lépés

Díszítsük a borító elejét tetszés szerint és alkalomhoz illően. Mi egy születésnapi eseményre készítettük az utalványunk.

A végeredmény:

Bookmark and Share
 

Hotel Silver Resort ****

Ahol randevút ad egymásnak a táj, az épített környezet és a művészet…

Szállodánk egy, a régmúltat idéző, csodálatos, már a római korban is lakott településen, Balatonfüreden, a parti városrész központjában, a Tagore sétány és a hajókikötő, valamint a reformkori városrész közvetlen szomszédságában, a vízparton nyújt minden igényt kielégítő szolgáltatást az aktív pihenésre és nyaralásra vágyóknak, a vitorlázás szerelmeseinek.

WELLNESS Ajándékutalvány Elfogadóhely!!

Tovább az adatlapra…

Bookmark and Share
Tagged with:
 

Belenus Thermalhotel***superior

Wellness Ajándékutalvány elfogadóhelyként csatlakozott Belenus Termálhotel*** Superior Zalakaros egyik legcsendesebb környezetében, a gyógyfürdőtől mindössze 3 percnyi sétára elhelyezkedő szálloda.

Tovább az adatlapra

Bookmark and Share
 

Wellness Hotel Korona Eger

Elfogadunk Wellness Ajándékutalványt a Hotel Korona Eger wellness szállodánkban.

Wellness – fitness részlegünk (uszoda, jacuzzi, szauna, pihenő, napozó, szolárium, manikűr, pedikűr, test és kozmetikai kezelések, medencebár, sportprogramok) teljes körű regenerálódást biztosít, gyógy- és sport masszőrök segítségével.

Hotel Korona Eger

Wellness Hotel Korona Eger


Tovább az adatlapra

Bookmark and Share
 

Vaníliás Panna Cotta Eper Habbal


Hozzávalók:

200g Tejszín
45g Cukor
1 vanília rúd
3g zselatin / lap /
100g Joghurt

100g Eper
10g Cukor
2g Zselatin
75g Tejszin

150g Eper püré
30g Cukor
2g Zselatin

Bár messze még a nyár és az igazi eperszezon, de piacokon és jobb zöldségeseknél azért egész évben beszerezhető gyümölcs. Ennek a deszertnek nagyon könnyű az elkészítése és nem vesz sok időt igénybe. 3 lépésben készítjük….
Áztassuk be a 3g zselatint hideg vízben. Melegítsük fel a 200g tejszínt, a 45g cukorral és egy vanília rúddal. Mikor elkezd a tejszín gyöngyözni, vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a beáztatott zselatin lapot, jól keverjük el, amíg a zselatin teljesen feloldódik. Öntsük egy keverőtálba és hagyjuk lehűlni a tejszínt szobahőmérsékletig, majd keverjük hozzá a joghurtot. Ezután töltsük fel a poharakat félig a panna cotta-val és tegyük a hűtőszekrénybe.
Mialatt kihűl és teljesen megdermed a panna cotta, készítsük el a habot. Áztassuk be a 2g zselatint hideg vízben, a tejszint pedig verjük könnyű habbá. Pürésítsük az epret robotgépben, majd a felét melegítsük fel a 10g cukorral, majd adjuk hozzá a zselatint és a püré másik felét. Hagyjuk a pürét hűlni, majd óvatosan adjuk a tejszínhabhoz és keverjük el.
Kanalazzuk / vagy akár habzsákba is tölthetjük /a habot, a megdermedt panna cotta tetejére és tegyük vissza a hűtőbe.
És végül a zselé…. melegítsük fel a püré felét a cukorral és adjuk hozzá a beáztatott zselatin lapot. Jól keverjük el, míg a zselatin feloldódik, ezután jön hozzá a püré másik fele. Ezt is hagyjuk hűlni szobahőmérsékletig, majd öntsük az eperhabra és tegyük vissza a hűtőbe pár órára.

Bookmark and Share
© 2010 Spa Wellness Világ - Wellness hotelek ajánlatai, Wellness hétvége minden mennyiségben.